Beyblade Játékok - Pörgettyűk
SZŰRÉS INDÍTÁSA
Beyblade Története :
Maga a Beyblade Japánban indult 1999-ben, úgy mint játékok sorozata és manga (japán képregény). Később a nagy sikerre való tekintettel elkészítették a filmes változatot, és 2001. januárjában a TV Tokyo megkezdte az anime leadását. 2002. nyarára elkészült a kanadai változat, amely sok szempontban eltért a japántól, például a legtöbb szereplő eredeti nevét angrolra cserélték. Az anime három évadból áll, és tartozik hozzá egy mozifilm is. Magyarra csak az első évadot szinkronizálták le.
Kait 1999-ben Aoki Takao, a Beyblade manga írója alkotta meg. Az animében Kai-t és a hátterét jelentősen megváltoztatták, például a múltja, a családja és a személyisége nagyban eltér a mangában bemutatottól. Először 2001. január 8.-án jelent meg a japán tévékben, az első epizód legvégén. Magyarországon 2003-ban láthattuk, 51 epizód erejéig.
Jelentősége :
Kai eleinte mint antihős jelenik meg: Tyson, a főszereplő legnagyobb ellenfele, és gyakorlatilag mindenben az ellentétének mondható (amit ebben az esetben nem feltétlenül egy negatív dologként kell érteni). A történetet leginkább Tyson szemszögéből mutatják be, így hát Kai olyan szerepet kap, amelyben egyszerre akadályozó és segítő is. Az ő jelenléte és tettei emlékeztetik Tysont arra, hogy sosem ülhet nyugodtan a babérjain, valamint arra, hogy a tudást mindig lehet tökéletesíteni. A beyblade-ezésre is különböző okaik vannak: Tyson szórakozásnak tekinti ezt, Kai pedig kötelességének (ez a múltja ismeretében érthető igazán). Az évek során mindkettejük hozzáállása változik, de a rivalizálásuk sosem ér véget - tulajdonképpen ez a mozgatórugója az egész filmnek és a mangának is.